A pszichoterápia, az egészségesen működő személyiség funkciókat támogató és fejlesztő, a kórlélektani folyamatokat gyógyító, lélektani eszközökkel végzett beavatkozás, amelynek alapja egy speciális emberi, segítő kapcsolat.
A pszichoterápiát sok szempont szerint és sokféleképpen csoportosíthatjuk, ezért a fentitől eltérő meghatározásokkal is találkozhatunk. A szorongásos betegségek kezelése kapcsán a pszichoterápiát az orvosi modell alapján közelítjük meg. A különböző egyéb célokkal (személyes hatékonyság növelése, párkapcsolati problémák megoldása, stressz kezelés, stb.), más-más célcsoportoknak (pl. menedzserek, kismamák, szinglik,) és eltérő módszerekkel, technikákkal („agykontroll”, pszichodráma, egyéni-csoportos, stb.) hirdetett, többnyire igen gyors eredménnyel kecsegtető terápiák, tanfolyamok és tréningek sokasága némi késéssel ugyan, de Magyarországot is elárasztotta, ezért itthon is „pszicho – boom”- ról beszélhetünk.
A kínálat sokaságában való pontosabb eligazodást segíti, ha tudjuk, hogy a pszichoterápiás gyógyító eljárásokat több szintre oszthatjuk. Átgondolt szakmai döntést igényel annak megítélése, hogy mikor milyen szintű beavatkozás szükséges. Ezeket a szinteket elvben az Országos Egészségbiztosító Pénztár is megkülönbözteti, de ez a gyakorlatban, vagyis a finanszírozásban valójában mégsem érvényesül. Ennek sajnálatos következménye az lett, hogy pszichoterápiás kezelés ma már szinte csak a magángyakorlatban érhető el.
A szorongásban szenvedő betegek gyógyítása speciális ismereteket is igényel, ezért alap szinten, a csak gyógyszeres kezelést vállaló orvosnak (pl. családorvos, pszichiáter) is, legalább pszichoterápiás szemlélettel kell rendelkeznie. Ennek jegyében történjen a betegek pontos és érthető tájékoztatása, a kezelési lehetőségek, a szóba jövő alternatívák részletes ismertetése, a terápia menetének a beteggel közösen történő tervezése. Ma sokszor „segítő beszélgetésnek” hívják a pszichoterápiás folyamatnak azt a szintjét, amikor pl. tanácsadást, életmód programokat, célzott fejlesztő tréningeket, vagy támogató jellegű betegvezetést végeznek. A segítő beszélgetések legtöbbször alapvetően egészséges (azaz klinikailag panaszmentes, életvitelükben kielégítő szinten működő) emberek számára kifejlesztett módszereket és technikákat alkalmaznak, és gyakran például mozgásos, vagy kreatív művészeti elemeket is magukba építenek. Az így kialakult segítésnek manapság nagy piaca van, azonban ezek a valójában a személyiség ép, egészséges részével foglalkozó módszerek a szorongásos betegek ellátására nem mindig elégségesek. A szakpszichoterápia szintjén az ép lelki funkciók támogatásán és fejlesztésén túlmenően, a személyiség kóros működéseinek felismeréséhez és gyógyításához speciális képzettség és gyakorlati tapasztalat is szükséges, amelyet a klinikai pszichológusok, és a pszichoterapeuta szakorvosok legalább 4-5 éves elméleti és gyakorlati képzésük során sajátítanak el. Ennek részeként, az elsajátítandó pszichoterápiás módszertől függően 200-500 óra sajátélményt is szereznek, vagyis heti egy alkalommal és évi 50 munkahéttel számolva, e szakemberek hosszú éveken át maguk is önismereti pszichoterápiában részesülve készülnek fel hivatásuk gyakorlására.
A szakpszichoterápiák tudományosan megalapozott elméleti alapjaikban és módszertanukban, technikai eszköztárukban különböznek egymástól. Magyarországon jelenleg 16 akkreditált terápiás irányzat létezik, de ez nem jelenti azt, hogy kizárólag ezek az irányzatok a hatékonyak! Közös vonásuk, hogy az itthoni és a nemzetközi klinikai gyakorlatban széles körben használt, önállóan, tehát pl. gyógyszeres kezelés nélkül is gyógyításra képesnek talált eljárásokról van szó, amelyek itthon is megerősödtek, annyira, hogy például bizonyos minőségbiztosítási feltételeknek is eleget tudnak tenni (pl. szupervízió, elégséges létszámú szakember, utánpótlás, stb.). Szakmai és etikai szervezetek szabályozzák a megtanulásukhoz és gyakorlásukhoz szükséges szigorú protokollokat. E protokollok előírják azt is, hogy a pácienst kellő szinten tájékoztatni kell az alkalmazott eljárásról, a várható eredményekről és nehézségekről egyaránt, sőt, a terapeuta megfelelő képesítéseiről is.
A pszichoterápia mindig folyamat, azaz a pácienssel előre megbeszélt gyakorisággal, helyen és módon történik. Ez általában heti 1 - 3 alkalommal, egyéni vagy pár, család, csoportos formában, egymással szemben ülve, vagy az „analitikus helyzetben” (ahol a fekvő páciens fejénél ül a terapeuta), esetleg módosult tudatállapot (pl. hipnózis) felhasználásával, stb. történik. A páciens-terapeuta találkozásokat terápiás üléseknek nevezik, amelyek időtartama leggyakrabban 50 perc. Ez az idő, akár az iskolai tanóra esetében, nagyjából az intenzív figyelem határa, az ennél hosszabb órák a kifáradás miatt már a hatékonyság rovására mennének. A pszichoterápiák időtartama többnyire a rövid (15-20 alkalom) és a hosszabb, fél-egy évig tartó határok között adható meg, de akár több éves önismereti, mélylélektani kezelések is lehetségesek.
Végső soron minden pszichoterápia célja a páciens viszonyulásaiban (gondolkodás, hiedelmek, érzelmek) és cselekvéseiben számára kedvező változásokat elérni. Már csak emiatt sem lehetséges pszichoterápiát végezni a páciens kifejezett akarata és aktív közreműködése nélkül. Ez a szemlélet a pácienshez a saját életét cselekvően formáló személyként közelít, és ebben a tekintetben nagyban különbözik a hagyományos orvosi gyógyeljárásoktól. Már a terápia konkrét célját is a pácienssel közösen határozzuk meg, és a kezelés technikai részletei mellett ezt a célt is rögzítjük a – többnyire szóbeli – terápiás szerződésben. Így a kitűzött cél lehet kizárólag a tünetek enyhítése, de irányulhat a háttérben álló konfliktushelyzetek, életvezetési elakadások, önértékelési, szexuális identitási zavarok, vagy egyéb problémakörök javítására is.
A szorongás pszichoterápiájában elsősorban a testi és viselkedésbeli tünetek csökkentését szolgálják a relaxációs kezelések, a viselkedésterápiás eljárások. A szorongás vezető lélektani tünete az aggodalom, az élet egy, vagy akár minden területére kiterjedő veszélyérzet, a pontosabban meg nem határozható félelem. A pszichoterápiás eljárások mindegyike megcélozza ennek az aggodalmaskodásnak a csökkentését, csak más-más mértékben, és egymástól különböző nézőpontokból közelítve meg a kérdést. A kognitív irányzat elsősorban az aggodalmaskodó, „negatív” gondolkodás megváltoztatását tűzi céljául. A pszichoanalízis „leszármazottai”, a dinamikus irányzatok viszont inkább a szorongás érzelmi hátterének feltárását és kiigazítását szeretné elérni. Bizonyos mélylélektani iskolák nagy súlyt fektetnek az élet értelmével, céljával kapcsolatos kérdések feldolgozására. Más irányzatok, így például az aktív-analízis, több módszer gyakorlatát is ötvözi, és elősegíti a páciens egészséges személyiségfunkcióinak a minél teljesebb kibontakoztatását.
A kezelés megválasztása nem a „gyógyszer, vagy pszichoterápia” kérdés eldöntését jelenti, hanem sokszor a két kezelési módszer kombinációjának a gondos megtervezését. Ez jól megvalósítható akár a gyógyszeres kezelést végző pszichiáter és egy szakpszichológus, pszichoterapeuta együttműködésével is. Mára bizonyossá vált, hogy pszichoterápiás szemléletű kezelés hiányában évekig zajló, krónikus állapotok alakulhatnak ki, amelyek már aránylag enyhe tünetek fennállásakor is nagyban ronthatják az életminőséget, a társas kapcsolatokat, a családi légkört, a munkahelyi előremenetelt, és későbbi „stresszbetegségek” alapját is képezhetik.